Kedves Szülők, kedves Diákjaink!

Nagyon nagy szeretettel várjuk az érdeklődőket 2017. november 23-án (csütörtökön) 17.00 órai kezdettel pályaorientációs szülői értekezletünkre,

"Ködös Márton után
Enyhe telet várhatsz,"

A versenyre adventhez, illetve a karácsony témájához kapcsolódó versekkel lehet nevezni.

Konfliktus és agressziókezelés a köznevelési intézményekben címmel Szabó Győzőné coaching pszichológus, a Katolikus Pedagógiai Intézet munkatársa tartott továbbképzést iskolánk és óvodánk tanítóinak, tanárainak, óvodapedagógusainak.

Szeretettel hívjuk és várjuk a kedves Szülőket a Szent József Katolikus Általános Iskola és a Szent Rita Katolikus Óvoda Szülői Munkaközössége által rendezett  Márton-napi szülők-nevelők batyus báljára.

Idén első alkalommal "Játék az egész világ" címmel játékos-bábos-mesés foglalkozáson vehettek részt a nagycsoportosok.

Bekapcsolódni sosincs késő, szeretettel várjuk azon gyerekeket is, akik csak egy-egy foglalkozásra szeretnének ellátogatni hozzánk!

Idén tizedik alkalommal rendezte meg Magyarországon a három történelmi egyház a „72 óra kompromisszum nélkül” önkéntes akciót közhasznú feladatok végzésére október 12. és 15. között.

Október 18-án, szerdán, egy gyönyörű szép, verőfényes őszi napon az alsó tagozatos osztályok a Horváth vendégház szíves meghívására felfedezhették Szekszárdnak egy újabb, számukra még kevésbé ismert arcát.

Az idén is megrendezzük hagyományos, őszi papírgyűjtési akciónkat, amellyel nemcsak a környezetünkért, az osztályok "pénztárcájáért" is tehetünk. 

Az idei tanévben ismét szeretettel hívunk egy varázslatos színházi előadásra.

Mellékletek
Download this file (színház_2017nov.pdf)színház_2017nov.pdf

Hogyan lehet trendivé tenni a gyermekvállalást? címmel október 10-én, kedden került sor Szülők Akadémiája elnevezésű előadássorozatunk idei első rendezvényére.

Az önkéntes munkára iskolánk tanulói helyben is jelentezhetnek.

A hétvégén Suli kupa kerékpárversenyt rendeztek Szekszárdon a Szent István téren, ahol intézményünk csapata is képviseltette magát.

Szeretettel várjuk a kedves szülőket és érdeklődőket a Szülők akadémiája 2017. október 10-i előadására.

A szeptember 3-i évnyitó intézményünk életében izgalmas és lélekmelengető ünnep volt. Tagintézményünk, a Szent Rita Katolikus Óvoda lezárta jubileumi évét, míg az egy tanévvel fiatalabb iskola fennállásának 25. évfordulóját ünnepelhette. Ez alkalommal az iskolában az új Szűzanya szobor megáldására került sor, amely után a belvárosi templomban hamarosan folytatódott a ceremónia.

Kedves Diákjaink, kedves Szülők!

Tanévnyitó ünnepélyünket, mely egyben iskolánk 25 éves jublieumi tanévnyitója is, püspöki Veni Sancte szentmise keretében tartjuk szeptember 3-án, vasárnap.

2024 Április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Szent Vér Báta

pk figyelj ram