Az adventi koszorúk megáldása az óvodai nevelési év legmeghittebb pillanata, vallják az óvoda dolgozói és a szülők egyaránt.

Tagintézményünkben, a szekszárdi Szent Rita Katolikus Óvoda rendezvényén első pillanattól az utolsóig érezhető volt ez az odaadás, még a gyermekek részéről is. Ahogy az ünneplőbe öltözött, csillogó tekintetű gyermekek bevonultak a koszorúkkal ékesített terembe, s elfoglalták helyüket a szülők, nagyszülők s a meghívott vendégek gyűrűjében, mintha ugyanazt a koszorút formálták volna újra, amelyet a hét első részében nagy odaadással készítettek szüleik segítségével az ügyetlen vagy ügyesebb kezecskék. Kodály Adventi éneke csendült fel az óvoda egyik csoportszobájában, előkészítve a szíveket-lelkeket a hangulatos műsorra. A Kollerné Schmidt Kinga, Szigetiné Endrődi Eszter és Koller Tamás alkotta formáció kimondottan az ünnepi alkalomra állt össze, gazdagítva gyermekeik és minden jelenlévő ünnepét örömzenélésükkel. Szilyné Simon Ágnes tagintézmény-vezető röviden köszöntötte a jelenlévőket, ráirányítva a figyelmüket az elmúlt és a közelgő időszakra. Kiemelten köszöntötte meghívott vendégeit, dr. Udvardy György püspök atyát, Petkó Tamás püspöki biztost, Fekete Zoltán diakónust, az intézmény vezetőjét: Fodor Mihálynét és helyettesét, Szabóné Varjas Ildikót. A 25 éves intézmény legszebb ünnepének műsorait kedves szavaival vezette be. A Szent József Iskolaközpont furulyásai (Nagy Eszter, Nagy Flóra, Kedves Benedek)  és Nagyné Pál Mária kísérte a hagyományos- és az óvodás dalokat, így csendült fel az Ó, jöjj, ó, jöjj üdvözítő, ill. a Jézus kopogtat kezdetű ének is Bakonyi Györgyné és az óvodapedagógusok irányításával. A kiscsoportos és középsős óvodások verseiben az adventi várakozás, s a kisded megszületésének vágya került középpontba, a nagycsoportosok versében az adventi koszorú, mint a hit, remény, szeretet és öröm szimbóluma jelent meg. A műsor záróéneke váratlan lelkesedéssel zengett - az Adventi hírnök, friss fenyőág kezdetű dalt aligha lehet ujjongóbb szívvel s torokkal énekelni, mint ahogy ezt a közel hatvan kis óvodás tette.

Dr. Udvardy György megyéspüspök köszöntőjében egyszerű szavakkal juttatta el mély gondolatait a kisgyermekekhez és szüleikhez. Megjegyezte, hogy jó volt látni a műsor előtt a gyermekek ragyogó szemét, a szülők büszke örömét, izgalmát, az óvónénik nyugalmát, akik már biztosak voltak abban, hogy minden jól sikerül. Megértette a gyermekekkel a várakozás valódi értelmét, az ő néhány éves tapasztalataikra lefordítva a gazdag teológiai üzenetet: jó várni a találkozásra a barátokkal, szülőkkel, s ugyanígy lehet várakozni szép dolgokra, mesékre, vagy akár a kis Jézus születésére. Közben szólt a szülőkhöz is: ők szintén várakoznak gyermekükre, az ő felnövekedésükre épségben, egészségben. A világunk tehát teli van várakozással, s a legtisztábban ezt a gyerekektől tanulhatják meg a felnőttek. Az adventi koszorú jelentősége abban áll, hogy a várakozás ünnepét viszi a családba. Az együttlét örömét gazdagítja, s megmutatja a közös imádkozás erejét. Hisz a család az a hely, ahol elsősorban nevelni kell, ebben az óvoda csak segíteni tud, s persze akar is.

A koszorúk megáldása után az elsötétült teremben a püspök atya és néhány édesapa segítségével gyulladtak meg a koszorúkon az első lila gyertyák, s ahogy egyre nagyobb lett a világosság, úgy erősödött a jelenlévőkben is a jövőbe vetett remény. Mert ahol ennyi család fontosnak érzi, hogy együtt imádkozzon, hogy gyermekének többet adjon a jelen és a világ üzeneténél, ott a sötétet elűzi a fény, ott a böjt után megszületik az Ünnep, s ott biztos, hogy van jövő.

Bertáné Hargitai Margaréta

2024 Május
H K Sz Cs P Szo V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Szent Vér Báta

pk figyelj ram