Iskolánkról |
Intézményünket Szekszárdon úgy tartják számon, mint egy olyan általános iskolát a városból, amelyik más, mint a többi. Valóban, a katolikus intézmény lényegében más, hiszen más alappal, más szemlélettel, más háttérrel végzi nevelő-oktató munkáját, abban a reményben, hogy ennek eredményeként teljes személyiség formálódik ki, aki korszerű tudással rendelkezik, tud szabadon, felelősségteljesen és erkölcsileg helyesen dönteni. Aki úgy él, hogy tudja: életét ajándékként és feladatként kapta; formálnia kell a világot, amelyben él, s amelyért felelősséggel tartozik. És végül: aki azáltal ember, hogy képes a szeretetre. |
Múltunk |
Szekszárd zárdaiskola 1926 Iskolánk alapítása Pöndör János, városunk egy jómódú, mélyen vallásos polgára nevéhez fűződik. Az ő szorgalmazására és segítségével indult a katolikus iskola városunkban l926-ban. Saját házuk három szobáját ajánlotta fel a nővéreknek szállásul, akik be is költöztek. Iskolaépület akkor sem volt, tanítás céljára Jankó Ágoston főispán és Kiss Lajos esperes úr közbenjárására sikerült a Garay János Állami Gimnázium egy második emeleti nagy helyiségét biztosítani. Itt kezdődött az iskola munkája I-II-III. osztállyal. Az iskola részére l927 őszén megfelelő épületet találtak. Az Egyházközség megvásárolta a Bezerédj utca l5. sz. alatt lévő Kramolin-féle házat és azt az Isteni Megváltó Leányai nevére íratta, azzal a kikötéssel, hogy azt sem eladni, sem megterhelni, sem más célra felhasználni nem szabad. Az iskola működését 1945-ben tiltották be. |
Az újrakezdés |
|
Jelenünk és jövőnk |
A hit adja egész nevelési programunk alapját. Istenbe vetett hitünknél fogva, Rá támaszkodva tudunk úgy nevelni, hogy az mind a gyermekek, mind a szülők számára hiteles és elfogadható legyen. Éppen ezért nagy figyelmet fordítunk a lelki élet gondozására, ápolására. A hitoktatók részére szervezett nagyon tartalmas lelki gyakorlatba az egész nevelőtestület bekapcsolódik. Az intézmény dolgozói elkötelezett keresztények, akikre jellemző a lelki kiegyensúlyozottság, melyet Istentől kaptak. Olyan légkörben élünk és dolgozunk, ahol érvényesülnek a keresztény ember erkölcsi elvei: egymás kölcsönös megbecsülése, bizalom, a munkatársak tisztelete, a szakmai tapasztalatok megosztása, az egymástól való tanulás öröme, a tanácsok elfogadása, egymás tudásának elismerése, a felmerülő problémák közös megoldása. Szaktudásunkban ugyanazt tesszük, mint más pedagógusok, de ezen átragyog a krisztusi szeretet. Az intézmény dolgozói elkötelezett keresztények, akikre jellemzo a lelki kiegyensúlyozottság, melyet Istentol kaptak. Olyan légkörben élünk és dolgozunk, ahol érvényesülnek a keresztény ember erkölcsi elvei: egymás kölcsönös megbecsülése, bizalom, kollégák tisztelete, szakmai tapasztalatok megosztása, egymástól való tanulás öröme, tanácsok elfogadása, egymás tudásának elismerése, a felmerülo problémák közös megoldása. Szaktudásunkban ugyanazt tesszük, mint más pedagógusok, de ezen átragyog a krisztusi szeretet. |